ZH-ULLA
A zh-ulla szó egyes aldan dialektusokban kitagadottat, másoknál áldottat jelent. Ezt a kettősséget egyelőre nem sikerült nyelvükben feloldani.
A zh-ullák valamikor az aldan szerzetesek közé tartoztak, ám egy Arzi Zhulha nevű prófétára hivatkozva kiléptek az aldanok közül. A zh-ullák az aldanoktól keletre telepedtek le, viszonylag közel a fókuszuk középpontjába kerülő Hoan-hegyhez. Ott építették fel az első mantratornyaikat, melyek égbenyúló kőoszlopoknak tűnek távolról. Követőik száma az idők során megnövekedett, elég sokan zarándokolnak el ezekre a vidékekre.
A konfliktus részleteit az aldanok és a zh-ullák között homály fedi. Annyi biztos, hogy a zh-ullák kiszakadásuk okának az Arzi Zhulha nevű mítikus alakot nevezték meg. A zh-ullák hite szerint a világot mozgató erő, az a valami, amit ők csak Garu-nan-shi-nek (Mélybennyugvó) hívnak, a Hoan-hegylánc által körülölelt völgy alatt lakozik. Az entitás teljes léte rejtély, ennek ellenére a zh-ullák a sugárzás eredőjének is azt tartják. Az aldanok is hallottak már a völgy alatt húzódó Azelaum nevű árnyékvárosról, de puszta eretnekségnek tartják.
A zh-ullákat hagyományuk szerint különös képességekkel ruházta fel Garu-nan-shi. Az egyik legismertebb a halottjárás képessége, amely révén képesek a már hol tudattal kapcsolatba lépni. Különös halálesetek kapcsán szokták ezt a szolgáltatásukat igénybe venni. A módszer segítségével álomszerű látomásokon keresztül képesek a halál beállta előtti eseményeket látni, a halál okát megfejteni. Minél gyakorlottabb zh-ulla mesterről van szó, az utazás a tudatban annál kevésbé veszi igénybe a szerzetes elméjét.
Zh-ulla diszciplínák:
gjon - védőmantra (erős fizikai, gyengébb mentális)
djon - éberségmantra (érzékek kiélesítése)
ejon - keresőmantra (a fókusz tárgyának lokalizálása)
kjon - konvertív mantra (a sugárzás által okozott fizikai torzulás átáramoltatása az elmére)
Minden diszciplína (a kjon kifejezetten) használata súlyos terhet mér az elmére, így a zh-ulláknak egy idő után komoly pszichés problémákkal kell megküzdeniük.